Virtuális láncszemek József Attila szobra körül

Hat nappal tiltakozásom - Virtuális szerver József Attila szobrának eltávolítása ellen - meghirdetése után megjelent  akciómról az első sajtóhír (KISZó Online):

Virtuális élőlánc József Attila szobráért
Szépen szaporodnak a virtuális láncszemek a Google találati listáin is; erről itt készítettem kimutatást:


Szerver Élőlánc - József Attila szobra - tiltakozás

Amikor kiválasztják az alkalmazásaik szerveren való elhelyezésének módját, a felhasználók választás előtt állnak - fizikai vagy virtuális szerveren való elhelyezés. Még ha a választás ebben a helyzetben nyilvánvaló is, nehéz a megfelelő választást meghozni, amikor olyan kifejezések jelennek meg, mint a felhőszolgáltatás és a számítási felhő.

Az egyes megoldások előnyeinek és hátrányainak megértéséhez nézzük meg, mi a különbség a két lehetőség között. Ha adatokat helyez el egy fizikai szerveren, akkor minden erejét megkapja a rajta tárolt alkalmazások futtatásához, hiszen a fizikai szerver valódi berendezés, amelynek ereje Önt illeti. Nem számít, hogy az Ön tulajdona, vagy adatközpontban bérli, processzort, RAM-ot és merevlemezeket használnak a telepített szoftver futtatásához.

Most beszéljünk a virtuális szerverekről - VPS. A virtuális webszerver egy fizikai szerver alapján jön létre, ami azt jelenti, hogy a kapacitása virtuális szerverekre van felosztva. A VPS birtokolja a fizikai szerver szükséges attribútumait is – a processzort, a RAM-ot és a merevlemezeket, amelyeket virtualizációs környezetben osztanak fel a VPS között. Első pillantásra úgy tűnik, a dedikált szerver a megfelelő választás, hiszen az erejét nem osztják meg más VPS-ekkel, hanem egészen addig, amíg fel nem tesszük magunknak a kérdést, hogy mennyibe kerül egy virtuális szerver. Egy virtuális szerver bérlése olcsóbb, mint egy dedikált szerver bérlése, ráadásul a több VDS egy fizikai szerveren való jelenléte általában nem okoz kellemetlenséget. De mi a helyzet a VPS megbízhatóságával és üzemidejével? Emlékezzünk a felhő hosting fogalmára.A felhőtechnológiák növelik a virtuális magánszerver hibatűrésének szintjét a felhőmérnöki csomópontok többszörös megkettőzése miatt. Meg kell jegyezni, hogy nem minden optimalizált virtuális webszerver felhő, a VDS-ek általában egy szerver alapján jönnek létre, és ennek eredményeként a bérleti díjon kívül nincs előnyük a dedikált szerverhez képest. De ha már a felhőnél tartunk, akkor a költségek mellett nyugodtan tulajdoníthatjuk az előnyöknek a megbízhatóságot és a könnyű méretezhetőséget, az adatmentést és egyebeket. Mivel Ön a felhőben bérel egy virtuális szervert, nem frissíti a hardvert, mivel ez a felhőt biztosító adatközpont feladata.A VDS-eket általában egy szerver alapján hozzák létre, és ennek eredményeként a bérleti díjon kívül nincs előnye a dedikált szerverhez képest. De ha már a felhőnél tartunk, akkor a költségek mellett nyugodtan tulajdoníthatjuk az előnyöknek a megbízhatóságot és a könnyű méretezhetőséget, az adatmentést és egyebeket. Mivel Ön a felhőben bérel egy virtuális szervert, nem frissíti a hardvert, mivel ez a felhőt biztosító adatközpont feladata.A VDS-eket általában egy szerver alapján hozzák létre, és ennek eredményeként a bérleti díjon kívül nincs előnye a dedikált szerverhez képest. De ha már a felhőnél tartunk, akkor a költségek mellett nyugodtan tulajdoníthatjuk az előnyöknek a megbízhatóságot és a könnyű méretezhetőséget, az adatmentést és egyebeket. Mivel Ön a felhőben bérel egy virtuális szervert, nem frissíti a hardvert, mivel ez a felhőt biztosító adatközpont feladata.

József Attila szobra körül alkotok virtuális élőláncot

Virtuális élőlánc József Attila szobra körül a Google keresőben


Gergely Ágnes magyar költő mondja a ma, a 21. század költőjéről:
A költő semmi esetre sem próféta vagy vátesz a XXI. században. Nem kell, és nem is szabad igét hirdetnie. Munkahelye nem a szószék, hanem az íróasztal. A felhők helyett jobb, ha magába néz: mit végzett aznap. Mindennap valamennyit írni kell, Thomas Mann, Márai Sándor mintájára. Ez nem mindig sikerül. Akkor az ember kigondol valamit - lehetőleg olyasmit, ami neki is, másoknak is jó. Vagy: nem rossz. Ezért van, hogy inkább tanárnak érzem magam, mint költőnek - a babitsi ,,Látni, teremteni kell" jegyében.

Nem költőként, hanem laptop használat közben honlapokat optimalizáló SEO-szakértőként  néhány előkészítő oldalamra már feltettem a szöveget, de lényegében holnap indítom az internetes akciót: megkísérlek virtuális élőláncot kialakítani a Google találati oldalain. Azt hiszem, eléggé egyedülálló módja a tiltakozásnak. Hatékonysága persze kétséges, de a figyelem felkeltésére, úgy gondolom, alkalmas. Az oldalaimon sorra megjelenő, magyar notebook billentyűzet kiosztás segítségével írt szöveg a következő - hadd legyen itt a virtuális noteszgép blogban is:

élőlánc - virtuális szervizBalla D. Károly tiltakozása a budapesti József Attila-szobor eltávolítása ellen - internetes akció

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani "a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát" - ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listák élmezőnyét. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjesztheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti - roppant fontos, hogy mindez az oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is. 

Oldalaimon időről időre beszámolok Google-eredményeimről, vagyis arról, élőláncom szemei megjelentek-e a találati oldalakon.

Az akció emblémája:


józsef attila notebook szerviz

Notebook szerviz Budapest

Szerviz szolgáltatások: alkatrész csere, dell akkumulátorok és asus töltők vásárlása 1 év garanciával a Fehérvári úti laptop javító műhelyben. Hardver eszközök minden laptop típushoz és márkához.

SEO Google szolgáltatás, tiltakozás

• virtuális élőlánc - marketing sms • élőlánc József Attila szobra körül • Tiltakozás (tömeges sms) • József Attila virtuális sms-tiltakozás

 Szerver bérlés Budapest


Más: 2015-ben keresőmarketing tuning indult, amely felhasználta a "virtuális" kifejezéssel is optimalizált oldalaim linkerejét és a vps szerverszolgáltatás (budapest) népszerűsítését célozta. Így ide is felkerült egy kulcsszavas hivatkozás.

Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Virtuális szerver bérlés Budapest. VPS Google szolgáltatás, tiltakozási SEO-akció, bdk online, google, virtuálé, szerver bérlés és hostin
  • Budapesti szolgáltatás: virtuális szerver bérlés
  • VPS szerver szolgáltatás

Az oldal nem található

Rádöbbentem arra, hogy napi blogomban az unalmas 403-as hibaüzenet (amelyet akkor lát az olvasó, ha az adott szájt egy nem létező belső oldalát keresi) szövege szerkeszthető, azaz a gyáritól eltérő szöveg is megfogalmazható, formázható, linkekkel tűzdelhető, így nem is váratott sokáig magára az ötlet:

Így például, ha valaki ezt keresi: http://ungparty.net/blog/q - az a fenti szöveget kapja. Ott aztán továbbkattinthat.

Azért nem csak ilyen hülyeségekkel foglalkozom. Novellát írtam Kállay Labord barátomról és mohón támogatom a rendelkezésemre álló erőforrásokkal (és sok munkával) ezt az oldalt: Infrafűtés - fertőtlenítés - Transzferár nyilvántartás

Csönge plakátja

Osztatlan sikert aratott Csönge forrdalami plakátja, és így azt azt közreadó blogbejegyzésem is, lásd:

Nagyobb méretben: katt a képre.


Közben megvolt új könyvem - a  Tejmozi - virtuális könyvbemutatója, és újra keresőoptimalizálásra adtam a fejem, e célból készítettem néhány új oldalt. Ezen például az egyre fontosabbá váló transzferár nyilvántartással kapcsolatos hírek olvashatók, linkek és hirdetési felhívás kíséretében:



A támogatásomban részesülő szakmai oldal, ha nagyon lassan is, de elindult felfelé a Google találati listáján.